Körülbelül egy hét telt el. Kai és Jan közötti vonzódás kezdett egyre mélyebbé és szenvedélyesebbé vált. Gondosan óvták szárba szökkenő szerelmüket mindenki elől, még a többiek elől is, nehogy mesterük megtudja, mielőtt még komolyabbra fordulnak közöttük a dolgok.
Az egész kastély egy fogadásra készült. Mindenki izgatottan várta a nagy nap eljövetelét. A többiek annyira elmerültek az előkészületekben, hogy észre sem vették, amikor Jan és Kai néhány percre külön vonultak. Egy közeli szobába lopóztak be, ahol senki sem volt.
Miután bezárták az ajtót, Kai rögtön a lány ajkaira tapadt, nyelvével gyengéden végigsimított alsó ajkán, így kérve bebocsátást a szájába. Jan résnyire nyitotta ajkait, megadva ezzel a lehetőséget a fiú számára és mikor megkapta, megtette. Nyelvével behatolt a szájába.
Szorosan ölelték és simogatták közben egymást. Eleget vártak ahhoz, hogy ma este végre megtörténjen az első forró éjszakájuk. Testük annyira felforrósodott, hogy nem bírtak magukkal. Kai vékony kapucnis felsője a kanapén landolt az ajtó mellett.
- Kai.... abba kellene... hagynunk. - lehelte a lány.
- Nem... - sziszegte összeszorított fogain keresztül, mikor a lány beletúrt a hajába.
Kai felkapta az ölébe a lányt, a falnak nyomta és mohón vette birtokba a száját. Jan ajkain halk nyögések jöttek ki, amik arra késztették a fiút, hogy tovább folytassa. A lány hirtelen eleresztette a száját és ajkaival a nyakát kezdte csókolni, fogaival gyengéden rásegítve.
- Megőrjítesz. - sziszegte ismét. Akarlak, most!
- Lassíts kicsit. - nyögte halkan Jan.
Mielőtt tovább mentek volna, valaki kopogott az ajtón. - Kai, Jan, bent vagytok? - érkezett a kérdés Chanyeol-tól.
Gyorsan szétváltak és igyekeztek megnyugodni. Kai visszavette a felsőjét és kinyitotta az ajtót a másik fiúnak, aki csak néhány pohárért ment be. Már csak pár óra volt a fogadásig és nekik mindennel készen kell lenniük, ha előtte még pihenni akarnak kicsit.
Mind jól szórakoztak az előkészületek során és örömmel ültek le a kertben, mikor megtudták, hogy van három teljes órájuk a nagy esemény előtt. A tizenkét fiú jó hangulatban tervezgette az estét, amellett, hogy ők vigyáznak majd a rendre.
- Remélem sok jó csaj lesz este. - kezdte el Lay.
- Ha jól számoltam, mindannyiunknak jut bőven. - kacsintott rájuk Luhan.
- Azért ne legyetek telhetetlenek. - intette őket óva Baekhyun.
A többiek egyszerre sóhajtottak fel. - Ne rontsd el a hangulatot, Hyung. - húzta el a száját Sehun.
- Hölgy is van a társaságban. - szólalt meg Kris mélyen búgó hanggal.
A többiek mind ránéztek. Kris csak akkor szólalt meg, ha szükség volt rá, nem szeretett feleslegesen fecsegni, de egy kiadós és jó hangulatú beszélgetésre, ráadásul ha szerinte értelme is volt, mindig kapható volt és benne volt minden jó tréfában is.
- Engem az érdekelne, hogy Jan kivel megy. - hangzott fel Suho hangja.
- Én is szeretném tudni. - csatlakozott Tao is.
- Gondolkozzatok! Csak három személy jöhet szóba: Kai, Chanyeol és Kris. - állt a lány oldalára D.O.
- És te is. - mutatott rá Sehun.
Kai csak szó nélkül hallgatta társait és nézte őket, ahogy egymással szórakoznak, végül nem bírta tovább. Meg kellett szakítania a találgatást. - Srácok, nem látjátok, hogy ezzel csak zavarba hozzátok?
A többiek csak zavartan pislogtak rá, Chanyeol ráadásul még bele is pirult a gondolatba, hogy esélye van a lánynál, miszerint ő kísérheti le a fogadásra. Szíve kihagyott pár ütemet, de mikor ismét a többiekre nézett, majd kiszakadt a mellkasából. Forgott vele a világ, annyira izgult.
- Chanyeol, jól vagy? Elsápadtál. - rázogatta finoman D.O.
- Jobb lenne, ha lepihennél. Kimerültnek látszol. - mondta Kris is.
A fiú szó nélkül bólintott, meghajolt és távozott a köreikből. A többiek nagyon aggódtak miatta, hisz nem szokott így viselkedni. A kint lévő kis társaság összenézett, majd ők is elindultak a lépcsőn fel a hálószobák felé.
2013. január 15., kedd
Vérédes Játékok 2. fejezet 4.rész
Szorosan ölelte magához a lányt, száját egy pillanatra sem engedte el, még élvezni akarta ajkainak ízét egy kicsit, mielőtt tovább indulnak. Jan sehogy sem akart visszacsókolni, de ő nem adta fel. Nyelvével kezdte ajkait ostromolni, de semmi olyan reakciót nem kapott, ami pozitív lett volna, mégis folytatta. Éhes ajkai kezdtek lenyugodni és mikor finoman kezdte ízlelgetni a lányét, ő résnyire nyitotta őket és visszacsókolt. Kai meglepődött, amikor kihasználva a lehetőséget, átcsúsztatta nyelvét a lány szájába és nem tiltakozott.
Hangokat hallott, mintha valaki feléjük közeledne. Belesóhajtott a csókba, majd elengedte a lány száját, összeérintette a homlokukat és lehunyta szemeit. Most már tényleg menniük kellene, ha nem akarják, hogy bárki is így találja őket. Nem lenne szerencsés, ha a Mesterük megtudná, hogy mit csináltak. Még egy utolsó apró csókot lehelt a lány ajkaira, mielőtt indultak volna.
Ismét megragadta a kezét és siettek, egészen az ebédlő ajtajáig, ami kinyílt, mikor odaértek. Rajtuk kívül mindenki az asztalnál várt, és mikor a lány helyet foglalt, ők is követték a példáját. Hideaki ugyanúgy vele szemben ült az asztal másik oldalán, mint álmában, de most Kai ült a jobbján és Chanyeol a balján.
Vacsora alatt végig mindenki csendben volt. A fiúk felváltva néztek Mesterükre és a lányra, majd egymásra. Nem értették a helyzetet.Mikor felszolgálták a desszert utáni utolsó fogást, a férfi megvárta, míg mindenkinek kitöltik a kristály poharakba a friss nedűt, majd egy másik helyiségbe invitálta a lányt, hogy nyugodtan beszélhessenek.
Miután bementek, a lány szája tátva maradt. A szobának olyan hangulata volt, mintha a múltban járnának, minden olyan régiesnek tűnt és tele volt festményekkel. Szerette volna megismerni mindegyik történetét. Kíváncsian nyúlt az egyik kép keretéhez, lágyan végigsimítva rajta.
- Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. - szakította félbe tevékenységét Hideaki.
- Én köszönöm. - hajolt meg a lány.
- Biztos kíváncsi vagy miért kérettelek ide. - kezdte el a férfi. - Szerettelek volna jobban megismerni.
A férfi a háta mögött termett. Beleborzongott az érzésbe, mikor a forró lehelete a bőrét érte és azonnal riasztották ösztönei, hogy amit tenni készül nagyon ellenére lenne és ezzel csak a családja haragját vívná ki. Felkészült arra, hogy meg kell védenie magát.
Hideaki nem bírt az érzékeivel. Akarta a lányt. Megakarta ízlelni minden lehetséges módon. Férfi érzékei hajtották előrébb, hogy olyat tegyen, amit a városban a fiatal lányokkal tesz minden éjjel, akaratuk ellenére veszi birtokba a testüket és úgy teszi magáévá őket, hogy iszik a vérükből, de most óvatosnak kell lennie, hisz egy Hatcher-rel áll szemben.
Ajkaival gyengéden kezdte kényeztetni a bőrét, de akárhogy is próbálkozott, a lány sehogy sem akart elcsábulni. Eddig még sosem akadt se az emberek, se a vámpírok között olyan, akik ellen tudtak volna állni az ő csábításának.
- Kai. - suttogta a lány, mire a férfi felkapta a fejét.
Az az átkozott kölyök! Mi a frászt csinál, hogy a fiatal lányok odáig vannak érte? Pár évvel ezelőtt is ő akadályozta meg, hogy megkapja az egyik nagy klán örökösnőjét. A sérülései olyan súlyosak voltak, hogy hosszú időbe telt, míg begyógyultak. Arra szakadt ki gondolataiból, hogy valaki kopog az ajtón.
- Gyere. - szólt csalódottan a férfi.
- Bocsánat mester, de látogatód van. - nyitott be Kai az ajtón és hajolt meg előttük.
- Máris megyek. - válaszolta a férfi.
A fiú látta rajta, hogy valami történt és tudta, hogy a férfi az oka. Mérgében morgott egyet és a férfi után ment, aki már csatlakozott vendégéhez, de így sem zavartatta magát.
- Mit műveltél vele? - rontott rá mérgesen.
- Ahhoz neked semmi közöd. - próbálta lezárni Hideaki.
- Ha még egyszer hozzáérsz, megöllek! - fenyegetőzött Kai, majd ott is hagyta őket.
Forrt a dühtől és bárkit képes lett volna széttépni, aki ártani akarna a lánynak. Hideaki-nak szerencséje volt, hogy vendége volt, különben nem úszta volna meg néhány súlyos sebbel úgy, mint néhány éve.
Mikor visszament a szobába, ahol ott hagyta a lányt, már nem találta ott. Rohanni kezdett. A folyosón talált rá nem messze a szobáktól.
- Jól vagy? - kérdezte zaklatottan. - Nem sérültél meg?
- Semmi bajom. - nézett fel rá zavartan.
A lány arra lett figyelmes, hogy Kai megfogja a kezét és húzni kezdi magával a sötét folyosókon egészen addig, amíg egy üvegajtóig nem jutottak. Kai kinyitotta és együtt kiléptek rajta. Az ajtó egy gyönyörű kertbe vezetett, tele szökőkutakkal, padokkal, virágokkal és szobrokkal, melyek különböző színű égőkkel voltak kivilágítva.
A lány szája tátva maradt a csodálkozástól és mikor a fiú ránézett és látta, hogy tetszik neki a látvány, elmosolyodott és elengedte a kezét, hogy mindent megérinthessen, amit csak akar.
Boldoggá tette, hogy el feletetheti a lánnyal családja hiányát és mestere szemtelenségét. Gyönyörködött a kertet felfedező lányban, ahogy kíváncsiságtól hajtva ujjaival finoman megérinti a kert minden egyes apró darabkáját. Még sosem látott ilyet, de órákig képes lett volna elnézni.
Különös aura lengte körbe Jan-t, mintha mindig is idetartozott volna és a hely csak rá várt volna. Arra lett figyelmes, hogy a különleges rózsa, ami évek óta nem virágzott már, sőt hervadtan siratta a régi kort, melyben egy itt élő fiatal lány gondozta, most ereje teljében és minden gyönyörűségében pompázik, mióta ő itt van.
A lány nem tépett vagy vágott le belőle, csupán ujjaival gyengéden cirógatta őket, egyet-kettőt megérintett ajkaival is, amitől színük még élénkebbé vált.
- Köszönöm. - mosolygott rá a lány.
- Micsodát? - húzta mosolyra a száját Kai.
- Hogy megmutattad nekem.
- Szívesen. - simított végig ajkain ujjaival.
Apró léptekkel közeledett a még mindig a rózsákkal foglalkozó lányhoz és megállt mellette. Egyenlőre nem volt bátorsága megérinteni vagy megcsókolnia őt. Néhány perc kínos csend után végre megtette a következő lépést és megcirógatta a lány arcát. Képtelen volt ellenállni és összeérintette ajkaikat. Jan viszonozta a csókot, miközben egymást cirógatták az ölelés közben, de egyikük sem sejtette, hogy valaki a távolból figyeli őket.
2012. november 29., csütörtök
Vérédes Játékok 2.fejezet 3.rész
De igen. Most már rájött. Kb egy évvel ezelőtt őt mentette meg egy kegyetlen lénytől, aki a fiatalabb vámpírok vérén élősködött és akkor ő volt a célpont. Súlyosan megsebesült és miután különös kegyetlenséggel kivégezte a lényt, felállította a fiút és elvitte magához, ahol ellátták a sebeit, kényelembe helyezték és biztosították, hogy csillapíthassa vérszomját. Sajnos mire másnap a fiú magához tért, ő már nem volt ott mellette, de hagyott neki üzenetet.
A fiú azóta kereste őt, de sehogy sem akadt a nyomára, most pedig itt van és megengedi, hogy mellette maradjon. Miután az utolsó cseppig kiitta, Kris elvette tőle a poharat, letette az asztalra és mellé ült. Nem szólt semmit, csak közel hajolt és gyengéden megcsókolta. Ösztönösen viszonozta a csókot, amit perceken keresztül csináltak, majd amikor ajkaik elváltak, Kris elmosolyodott.
- Ezt már régen kiakartam próbálni. - suttogta Kris.
Néhány másodpernyi kínos csend ereszkedett rájuk. Kris látta Jan-en, hogy valami nyomasztja, de nem tudta hogyan segíthetne, inkább rákérdezett.
- Mi a baj? - simított végig a lány arcán.
- Semmi lényeges. - próbált hárítani Jan.
- Ugyan már! Látom, hogy van valami. - állapította meg a fiú.
- Csak nem értem Kai-t. - bukott ki belőle.
- Őt nehéz megérteni, pláne, ha ő sincs tisztában az érzéseivel. - magyarázta.
- Akkor miért mondja egyik pillanatban, hogy csak játszadozik velem, a következőben pedig már le is teper és megcsókol? - értetlenkedett a lány.
Kris nem hitt a fülének. Jól veszi ki a szavaiból, hogy vonzódik Kai-hoz vagy csak be beszéli magának? Észrevette, hogy Kai másképp viselkedik, mióta Jan betette a lábát a kastélyba. Mi történt közöttük, mikor Kai a lány után eredt azután, hogy az megszökött? Mindez nem számít, amíg a közelében lehet. Ismét csend ereszkedett közéjük, mire a lány váratlanul felpattant az ágyról és elindult kifelé, de mielőtt utolérhette volna, eltűnt.
Nem nézett senkit és semmit, csak rohant, ahogy tudott. A kertben kötött ki, ami tele volt szobrokkal és szökőkutakkal. Annyira elmerült az emlékeiben, hogy észre sem vette, a felé közeledő támadóját. Egy apró neszre kapta fel a fejét, de későn, támadója már lecsapni készült.
Sikítva riadt fel álmából. Idegesen kapkodta a fejét, hogy megtudja, álmodott-e vagy csak a lény támadása miatt vesztette el az eszméletét. Kai szaladt be hozzá aggódva, hogy megnézze jól van-e.
- Minden rendben? Az előbb sikítottál. - mondta lágy hangon a fiú.
- Hogy kerültem vissza a szobába? - kérdezte még mindig zaklatottan Jan.
- Vissza? Ezt hogy érted? - kérdezett vissza Kai.
- Nemrég kint voltam és rám támadt egy vérfarkasféle lény. - válaszolta.
- Szerintem csak álmodtál. Nemrég érkeztünk meg a reptérről. - simított végig az a lány arcán.
Mikor a fiú felállt az ágyról, hogy magára hagyja, elkapta a csuklóját, mire az ránézett. Képtelen volt megszólalni, de a fiú rögtön tudta, hogy mit szeretne, így visszaült mellé és szorosan átölelte. Nem tudta csak úgy otthagyni, annyira ártatlannak és szomorúnak tűnt. Furcsa volt számára, hogy a lány nem kényszeríti magát és egy megkönnyebbült sóhajjal oldódik fel az ölelésben. Olyan érzések kerítették hatalmába, amelyeket már majdnem elfeledett.
Lehunyta szemeit és mélyen beszívta a lány illatát. Kezeivel gyengéden végigsimított a hátán, mire jól esően felsóhajtott. Kicsit eltávolodott, hogy lazítson az ölelésen.
Jan reszketni kezdett a fiú karjaiban, mikor megérezte annak forró leheletét a nyakán, pont a bal oldalon, ahol nagyon érzékeny. Halkan felnyögött, amint azok az ajkak, amik rápihegték a forró levegőt a bőrére, most rátapadtak és finoman megszívták. Ez így nagyon nem jó. Ha nem hagyja abba a fiú, amit csinál, hamar elveszíti a fejét és olyan dolgok történnek majd köztük, amiknek nem lenne szabad. Várjunk! Ha így vonzódik a fiúhoz, az csak egy dolgot jelent: SZERELMES! Na ne! Az lehetetlen. Ő nem esik ilyen könnyen bele senkibe. Biztos csak az álom miatt van.
Mire feleszmélt, a fiú belehúzta az ölébe és olyan közel hajolt, hogy ajkaik súrolták egymást. Kai közelebb hajolt hozzá, de még mielőtt bármit is tehetett volna, kopogtak az ajtón, Jan kimászott a fiú öléből majd belépett Chanyeol.
- Chanyeol! - üdvözölte Kai.
- Kai! Hát te? - vonta kérdőre Chanyeol.
- Épp a szobámba indultam, mikor sikítást hallottam. - magyarázkodott a fiú a másiknak.
- Sikítást? - kérdezte aggódva. Történt valami?
- Csak rémálmom volt. - válaszolta Jan, miközben a kezeivel hadonászott.
- Szeretnél beszélni róla? - kérdezte Chanyeol, mikor közelebb ment hozzá és gyengéden végigsimított az arcán.
Jan válaszul megrázta a fejét, mire Chanyeol elmosolyodott.
- Chanyeol, hagyd már szegény lányt! - csatlakozott hozzájuk egy újabb fiú.
- Baekhyun! - kiáltották egyszerre.
- Mivel fájdítjátok szegény fejét? - kérdezte nevetve Baekhyun.
A hangos nevetésre egy újabb fiú tért be hozzájuk, majd újabb három. A hangulat fergeteges volt, ahogy a srácok folyton egymást piszkálták, emlékeztette őt az otthoni meghitt beszélgetésekre. Mosolyogva nézett rajtuk végig, ahogy egymáson nevettek. Most már egyre kevésbé érezte kényelmetlenül magát. Míg a fiúk egymással voltak elfoglalva, ő addig bement a fürdőbe és készülődni kezdett, nehogy rá kelljen várni.
Mikor végzett és visszament, senki nem volt a szobába. Ilyen sokáig lett volna bent, hogy megunták a várakozást és itt hagyták? Nem gondolkodott tovább, az ajtóhoz sietett és mikor kinyitotta, nem hitt a szemének. Kai állt vele szemben a másik ajtónál és rá várt. Pont, mint álmában.
Nagyot nyelt, majd bezárta maga mögött az ajtót és elindultak.
- A többiek hová tűntek? - érdeklődött a lány megtörve a kínos csendet.
- Ők már az ebédlőben vannak. - válaszolta közömbösen a fiú.
- Te hogyhogy maradtál? - szólalt meg ismét.
- A szobám a tiéddel szemben van. - mondta, miután ugyanúgy megfogta a kezét, mint a reptéren.
Jan-nek kezdett kényelmetlenné válni a helyzet, állandóan kereste a lehetősséget mikor szabadíthatja meg magát a fiú kezétől, de nem volt szerencséje. Addig mocorgott, míg majdnem teljesen sikerült kiügyeskednie a kezét a fiúéból, mire az válaszul a falnak préselte, kezeit feltolta a feje fölé és mélyen a szemébe nézett. Az a tekintet teljesen megbabonázta.
- Miért akarsz állandóan elszökni? - kérdezte lágyan, mégis alig hallhatóan.
- Mert nem szeretem, ha uralkodni akarnak felettem. - válaszolta.
Kai teljesen eszét vesztve vette birtokba a lány ajkait, mit sem törődve azzal, hogy ő alig képes visszacsókolni a döbbenettől. Erre vágyott azóta, hogy a reptéren találkoztak. Nemcsak azért fogta a lány kezét, hogy megvédje. Annyira élvezte a csókot, hogy teljesen elvesztette az időérzékét. Ekkor eszmélt rá, hogy a lány finoman taszigálja a mellkasát. Még nem akarta elengedni, de muszáj.
A fiú azóta kereste őt, de sehogy sem akadt a nyomára, most pedig itt van és megengedi, hogy mellette maradjon. Miután az utolsó cseppig kiitta, Kris elvette tőle a poharat, letette az asztalra és mellé ült. Nem szólt semmit, csak közel hajolt és gyengéden megcsókolta. Ösztönösen viszonozta a csókot, amit perceken keresztül csináltak, majd amikor ajkaik elváltak, Kris elmosolyodott.- Ezt már régen kiakartam próbálni. - suttogta Kris.
Néhány másodpernyi kínos csend ereszkedett rájuk. Kris látta Jan-en, hogy valami nyomasztja, de nem tudta hogyan segíthetne, inkább rákérdezett.
- Mi a baj? - simított végig a lány arcán.
- Semmi lényeges. - próbált hárítani Jan.
- Ugyan már! Látom, hogy van valami. - állapította meg a fiú.
- Csak nem értem Kai-t. - bukott ki belőle.
- Őt nehéz megérteni, pláne, ha ő sincs tisztában az érzéseivel. - magyarázta.
- Akkor miért mondja egyik pillanatban, hogy csak játszadozik velem, a következőben pedig már le is teper és megcsókol? - értetlenkedett a lány.
Kris nem hitt a fülének. Jól veszi ki a szavaiból, hogy vonzódik Kai-hoz vagy csak be beszéli magának? Észrevette, hogy Kai másképp viselkedik, mióta Jan betette a lábát a kastélyba. Mi történt közöttük, mikor Kai a lány után eredt azután, hogy az megszökött? Mindez nem számít, amíg a közelében lehet. Ismét csend ereszkedett közéjük, mire a lány váratlanul felpattant az ágyról és elindult kifelé, de mielőtt utolérhette volna, eltűnt.
Nem nézett senkit és semmit, csak rohant, ahogy tudott. A kertben kötött ki, ami tele volt szobrokkal és szökőkutakkal. Annyira elmerült az emlékeiben, hogy észre sem vette, a felé közeledő támadóját. Egy apró neszre kapta fel a fejét, de későn, támadója már lecsapni készült.
Sikítva riadt fel álmából. Idegesen kapkodta a fejét, hogy megtudja, álmodott-e vagy csak a lény támadása miatt vesztette el az eszméletét. Kai szaladt be hozzá aggódva, hogy megnézze jól van-e.
- Minden rendben? Az előbb sikítottál. - mondta lágy hangon a fiú.
- Hogy kerültem vissza a szobába? - kérdezte még mindig zaklatottan Jan.
- Vissza? Ezt hogy érted? - kérdezett vissza Kai.
- Nemrég kint voltam és rám támadt egy vérfarkasféle lény. - válaszolta.
- Szerintem csak álmodtál. Nemrég érkeztünk meg a reptérről. - simított végig az a lány arcán.
Mikor a fiú felállt az ágyról, hogy magára hagyja, elkapta a csuklóját, mire az ránézett. Képtelen volt megszólalni, de a fiú rögtön tudta, hogy mit szeretne, így visszaült mellé és szorosan átölelte. Nem tudta csak úgy otthagyni, annyira ártatlannak és szomorúnak tűnt. Furcsa volt számára, hogy a lány nem kényszeríti magát és egy megkönnyebbült sóhajjal oldódik fel az ölelésben. Olyan érzések kerítették hatalmába, amelyeket már majdnem elfeledett.
Lehunyta szemeit és mélyen beszívta a lány illatát. Kezeivel gyengéden végigsimított a hátán, mire jól esően felsóhajtott. Kicsit eltávolodott, hogy lazítson az ölelésen.
Jan reszketni kezdett a fiú karjaiban, mikor megérezte annak forró leheletét a nyakán, pont a bal oldalon, ahol nagyon érzékeny. Halkan felnyögött, amint azok az ajkak, amik rápihegték a forró levegőt a bőrére, most rátapadtak és finoman megszívták. Ez így nagyon nem jó. Ha nem hagyja abba a fiú, amit csinál, hamar elveszíti a fejét és olyan dolgok történnek majd köztük, amiknek nem lenne szabad. Várjunk! Ha így vonzódik a fiúhoz, az csak egy dolgot jelent: SZERELMES! Na ne! Az lehetetlen. Ő nem esik ilyen könnyen bele senkibe. Biztos csak az álom miatt van.
Mire feleszmélt, a fiú belehúzta az ölébe és olyan közel hajolt, hogy ajkaik súrolták egymást. Kai közelebb hajolt hozzá, de még mielőtt bármit is tehetett volna, kopogtak az ajtón, Jan kimászott a fiú öléből majd belépett Chanyeol.
- Chanyeol! - üdvözölte Kai.
- Kai! Hát te? - vonta kérdőre Chanyeol.
- Épp a szobámba indultam, mikor sikítást hallottam. - magyarázkodott a fiú a másiknak.
- Sikítást? - kérdezte aggódva. Történt valami?
- Csak rémálmom volt. - válaszolta Jan, miközben a kezeivel hadonászott.
- Szeretnél beszélni róla? - kérdezte Chanyeol, mikor közelebb ment hozzá és gyengéden végigsimított az arcán.
Jan válaszul megrázta a fejét, mire Chanyeol elmosolyodott.- Chanyeol, hagyd már szegény lányt! - csatlakozott hozzájuk egy újabb fiú.
- Baekhyun! - kiáltották egyszerre.
- Mivel fájdítjátok szegény fejét? - kérdezte nevetve Baekhyun.
A hangos nevetésre egy újabb fiú tért be hozzájuk, majd újabb három. A hangulat fergeteges volt, ahogy a srácok folyton egymást piszkálták, emlékeztette őt az otthoni meghitt beszélgetésekre. Mosolyogva nézett rajtuk végig, ahogy egymáson nevettek. Most már egyre kevésbé érezte kényelmetlenül magát. Míg a fiúk egymással voltak elfoglalva, ő addig bement a fürdőbe és készülődni kezdett, nehogy rá kelljen várni.
Mikor végzett és visszament, senki nem volt a szobába. Ilyen sokáig lett volna bent, hogy megunták a várakozást és itt hagyták? Nem gondolkodott tovább, az ajtóhoz sietett és mikor kinyitotta, nem hitt a szemének. Kai állt vele szemben a másik ajtónál és rá várt. Pont, mint álmában.
Nagyot nyelt, majd bezárta maga mögött az ajtót és elindultak.
- A többiek hová tűntek? - érdeklődött a lány megtörve a kínos csendet.
- Ők már az ebédlőben vannak. - válaszolta közömbösen a fiú.
- Te hogyhogy maradtál? - szólalt meg ismét.
- A szobám a tiéddel szemben van. - mondta, miután ugyanúgy megfogta a kezét, mint a reptéren.
Jan-nek kezdett kényelmetlenné válni a helyzet, állandóan kereste a lehetősséget mikor szabadíthatja meg magát a fiú kezétől, de nem volt szerencséje. Addig mocorgott, míg majdnem teljesen sikerült kiügyeskednie a kezét a fiúéból, mire az válaszul a falnak préselte, kezeit feltolta a feje fölé és mélyen a szemébe nézett. Az a tekintet teljesen megbabonázta.
- Miért akarsz állandóan elszökni? - kérdezte lágyan, mégis alig hallhatóan.
- Mert nem szeretem, ha uralkodni akarnak felettem. - válaszolta.
Kai teljesen eszét vesztve vette birtokba a lány ajkait, mit sem törődve azzal, hogy ő alig képes visszacsókolni a döbbenettől. Erre vágyott azóta, hogy a reptéren találkoztak. Nemcsak azért fogta a lány kezét, hogy megvédje. Annyira élvezte a csókot, hogy teljesen elvesztette az időérzékét. Ekkor eszmélt rá, hogy a lány finoman taszigálja a mellkasát. Még nem akarta elengedni, de muszáj.
2012. november 25., vasárnap
Vérédes Játékok 2.fejezet 2.rész
- Kai, engedj el, kérlek. - kérlelte a fiút.
- Nem! - ellenkezett, majd ajkaival újra a lányba fojtotta a szót.
Hiába próbálta eltolni magától, a fiú nem engedte el, sőt még azt sem hagyta, hogy megszakítsa a csókot, egyetlen pillanatra sem. Képtelen volt kiigazodni Kai-on. Az előbb még közömbösen állította, hogy csak egy játék volt, ami közöttük történt, most pedig szorosan tartja a karjaiban és csókokkal hallgattatja el. Mi ütött belé? Talán amiatt csinálta, mert számon kérte és kis híján a falnak szegezte élve a hatalmával, amitől valószínűleg megrémülve? Tudta egyáltalán ki is ő valójában?
Nem tudja, biztosan nem. Azt viszont igen, hogy Kris, aki múlt éjjel a vacsorához kísérte és végig kedvesen viselkedett vele nagyon is tisztában van vele, ahogy Chanyeol is. Ezért ültek mellé? Hide miket mesélhetett nekik? Érezte, hogy Kris-ben valamiért megbízhat, de miért érdekli őt annyira a fiú? Ősi ösztöne egyre inkább azt sugallta, meg kell ismernie őt.
Már arra gondolt, inkább erővel veszi rá Kai-t, engedje el, ezzel pedig tudtára adja kicsoda valójában. Nem tetszett neki ez a szemtelen stílus. Még hogy ő azok után a lábai előtt fog heverni, hogy gúnyosan és szemtelenül akar vele játszani. Olyan nincs! Engedte, hogy ösztöne vegye át az uralmat. Egy hangos, túlvilági morgással lökte el magától Kai-t.
A fiú nagyot nézett, nem hitte el, amit lát. A lány szemei befeketedtek, előbújtak a Hatcher-ökre jellemző fogak, körmei megnyúltak és zabolázatlan vadság ült a tekintetében. Ekkor tudatosult benne, kivel is áll éppen szemben. Hogy véthetett ekkorát? Mesterük miért nem mondta el ki érkezik hozzájuk? Visszagondolt a tegnap esti vacsorára. - Miért engem hívtál és nem Lucian-t? - Visszhangzott a fejében ez a bizonyos mondat. Mikor végre megértette, térdre borult a lány előtt.
- Kérlek, bocsáss meg! Nem tudtam ki vagy. - mentegetőzött.
A sötétből Kris alakja tűnt fel, hogy megnézze minden rendben van-e a lánnyal. Mikor odaért hozzájuk, illedelmesen meghajolt, majd ránézett a mentegetőző fiúra. Alaposan szemügyre vette őt, de semmi jelét nem találta annak, hogy megsérült volna. Nagyot sóhajtott, majd visszafordult a lányhoz, rámosolygott és felkínálta a karját, amit ő örömmel el is fogadott.
Kai szó nélkül, lesütött fejjel sétált mögöttük, ők pedig jól elvoltak egymással. Úgy hatott, mintha évek óta ismernék egymást, de ez lehetetlen, hisz a Jan csak két napja érkezett. Vagy mégis? Kris sosem mondta ki mentette meg őt néhány évvel ezelőtt Londonban azon a bizonyos éjszakán, mikor egy vérszopó csapat támadta meg a várost.
Mire felocsúdott volna, már az asztalnál ültek, de Hide nem csatlakozott hozzájuk, éppen tárgyaláson volt, de kikötötte, hogy Jan a főnök addig, míg távol van. Chanyeol széles mosollyal fogadta őket. Amint mindenki helyet foglalt, a pincérek máris elkezdték felszolgálni a vacsorát.
Az előétel, egy isteni krémleves volt, brokkoli és retek darabokkal. Nagyon ínycsiklandónak nézett ki, de megvárta, míg a többiek is megkapják. Lassan mindenki megkapta a saját adagját és végre elkezdtek enni.
A főétel egy mézes, mustáros sült hús különlegesség volt, ananász és paradicsom darabokkal megbolondítva és a desszert egy kókuszos sütemény volt, karamell szósszal.

Vacsora után nem várta meg, míg kihozzák a vacsora utolsó fogását, a több kancsónyi édes illattal csábító, friss és finom vért. Helyette inkább bekérette a szobájába, és addig gondolataiba merült, míg Kris meg nem jelent vele. Ahogy belekortyolt a nedűbe, eszébe jutott honnan olyan ismerős neki a fiú. Csak nem?
- Nem! - ellenkezett, majd ajkaival újra a lányba fojtotta a szót.
Hiába próbálta eltolni magától, a fiú nem engedte el, sőt még azt sem hagyta, hogy megszakítsa a csókot, egyetlen pillanatra sem. Képtelen volt kiigazodni Kai-on. Az előbb még közömbösen állította, hogy csak egy játék volt, ami közöttük történt, most pedig szorosan tartja a karjaiban és csókokkal hallgattatja el. Mi ütött belé? Talán amiatt csinálta, mert számon kérte és kis híján a falnak szegezte élve a hatalmával, amitől valószínűleg megrémülve? Tudta egyáltalán ki is ő valójában?
Nem tudja, biztosan nem. Azt viszont igen, hogy Kris, aki múlt éjjel a vacsorához kísérte és végig kedvesen viselkedett vele nagyon is tisztában van vele, ahogy Chanyeol is. Ezért ültek mellé? Hide miket mesélhetett nekik? Érezte, hogy Kris-ben valamiért megbízhat, de miért érdekli őt annyira a fiú? Ősi ösztöne egyre inkább azt sugallta, meg kell ismernie őt.
Már arra gondolt, inkább erővel veszi rá Kai-t, engedje el, ezzel pedig tudtára adja kicsoda valójában. Nem tetszett neki ez a szemtelen stílus. Még hogy ő azok után a lábai előtt fog heverni, hogy gúnyosan és szemtelenül akar vele játszani. Olyan nincs! Engedte, hogy ösztöne vegye át az uralmat. Egy hangos, túlvilági morgással lökte el magától Kai-t.A fiú nagyot nézett, nem hitte el, amit lát. A lány szemei befeketedtek, előbújtak a Hatcher-ökre jellemző fogak, körmei megnyúltak és zabolázatlan vadság ült a tekintetében. Ekkor tudatosult benne, kivel is áll éppen szemben. Hogy véthetett ekkorát? Mesterük miért nem mondta el ki érkezik hozzájuk? Visszagondolt a tegnap esti vacsorára. - Miért engem hívtál és nem Lucian-t? - Visszhangzott a fejében ez a bizonyos mondat. Mikor végre megértette, térdre borult a lány előtt.
- Kérlek, bocsáss meg! Nem tudtam ki vagy. - mentegetőzött.
A sötétből Kris alakja tűnt fel, hogy megnézze minden rendben van-e a lánnyal. Mikor odaért hozzájuk, illedelmesen meghajolt, majd ránézett a mentegetőző fiúra. Alaposan szemügyre vette őt, de semmi jelét nem találta annak, hogy megsérült volna. Nagyot sóhajtott, majd visszafordult a lányhoz, rámosolygott és felkínálta a karját, amit ő örömmel el is fogadott.
Kai szó nélkül, lesütött fejjel sétált mögöttük, ők pedig jól elvoltak egymással. Úgy hatott, mintha évek óta ismernék egymást, de ez lehetetlen, hisz a Jan csak két napja érkezett. Vagy mégis? Kris sosem mondta ki mentette meg őt néhány évvel ezelőtt Londonban azon a bizonyos éjszakán, mikor egy vérszopó csapat támadta meg a várost.
Mire felocsúdott volna, már az asztalnál ültek, de Hide nem csatlakozott hozzájuk, éppen tárgyaláson volt, de kikötötte, hogy Jan a főnök addig, míg távol van. Chanyeol széles mosollyal fogadta őket. Amint mindenki helyet foglalt, a pincérek máris elkezdték felszolgálni a vacsorát.Az előétel, egy isteni krémleves volt, brokkoli és retek darabokkal. Nagyon ínycsiklandónak nézett ki, de megvárta, míg a többiek is megkapják. Lassan mindenki megkapta a saját adagját és végre elkezdtek enni.
A főétel egy mézes, mustáros sült hús különlegesség volt, ananász és paradicsom darabokkal megbolondítva és a desszert egy kókuszos sütemény volt, karamell szósszal.

Vacsora után nem várta meg, míg kihozzák a vacsora utolsó fogását, a több kancsónyi édes illattal csábító, friss és finom vért. Helyette inkább bekérette a szobájába, és addig gondolataiba merült, míg Kris meg nem jelent vele. Ahogy belekortyolt a nedűbe, eszébe jutott honnan olyan ismerős neki a fiú. Csak nem?
2012. november 23., péntek
Vérédes Játékok 2.fejezet 1.rész
Mikor másnap magához tért, Kai már nem volt mellette. Kinézett az ablakon, már majdnem sötét volt. Ahogy az órára nézett, nem hitt a szemének. Nemsokára vacsoraidő lesz. Sietnie kell, ha nem akar elkésni és megakarja tudni Hide miért is hívatta őt Lucian helyett. Gyorsan összeszedte magát, majd az ajtóhoz rohant, de megtorpant, mikor a kilincsre tette a kezét.
Először Carlos-ra gondolt, majd a tegnap estére, ami Kai és közte történt. Mi ütött belé a múlt éjjel? Nem lett volna szabad megadnia magát, pláne nem úgy, hogy megígérte magának, hiába próbálkozik a fiú, nem ad neki esélyt, hogy elcsábítsa, de mégis sikerült neki. Mit gondolhat róla? Ő nem az a könnyen kapható típus. Most mit legyen? Tegyen úgy, mintha semmi sem történt volna és ne foglalkozzon vele? Vagy ha kettesben lesznek kérdezzen rá?
Nagy levegőt vett, majd miután kifújta, lenyomta a kilincset és kinyílt az ajtó. Szemben Kai állt, a falnak támaszkodva és rá várt. Nagyot nyelt. Próbált nyugodt maradni és erőt venni magán, mikor visszafordult, hogy bezárja az ajtót. A fiú mellé lépett, jelezve, hogy indulhatnak.
Kai el is indult, ő pedig igyekezett tartani vele a lépést. Ahogy haladtak, egyre erősödött benne a gondolat, hogy meg kell kérdeznie tőle miért viselkedett úgy az elmúlt éjjel és miért csábította el. Jelentett ez neki valamit egyáltalán, netán csak egy egyéjszakás kalandot szeretett volna? Meg kell tudnia. Valahol félúton járhattak, mikor nem bírta magában tartani.
- Kai. - kezdte el.
- Hümm? - kérdezett vissza.
- Mi volt az tegnap este? - tette fel a lány az első kérdést, ami eszébe jutott.
- Mire gondolsz? - nézett rá kérdően.
- Arra, hogy tegnap este te és én.... - kezdte el, de a hangja elhalt.
- Csak egy ártatlan kis játék. - adta meg a választ.
Jan teljesen ledöbbent a fiú mondatától. Próbált megszólalni, de egy árva hang sem jött ki a torkán. Csak egy ártatlan játék? Ennyit jelent számára ami közöttük történt? Hogy lehet ennyire közömbös? Olyan érzése volt, mintha gyomorba vagy mellbe vágták volna. Szaggatottan szedte a levegőt és próbálta összeszedni minden erejét, hogy még többet megtudhasson a fiútól, de a kíváncsiságnak átadta a helyét a harag.
- Ártatlan játék? Neked ez csak arról szólt? Hogy képzeled, hogy csak így játszadozhatsz akárkivel? - kiabálta a fiúnak, miközben küzdött az ellen, nehogy elveszítse önuralmát.
Mikor nem kapott választ, megfordult és elindult vissza a szobája felé. Olyan düh tombolt benne, hogy képes lett volna bárkit széttépni, aki az útjába akad. Nemsokkal azelőtt, hogy a szobájához ért volna, Kai utolérte és a falnak nyomta, kezeit megragadta és felszegezte a feje fölé, hogy mozdulni se tudjon, de a fiú nem tudta, hogy ez ellene nagyon kevés.
- Eressz! - kiabálta Jan.
- Eszemben sincs. - mondta lágy, de határozott hangon.
- Azt mondtam, eressz.... - nem volt ideje befejezni a mondatot, mert Kai közben megtette a következő lépést és elhallgattatta ajkaival.
Először tiltakozott, majd amikor a fiú nem adta jelét annak, hogy el akarná engedni, lassan kezdett engedni, de csak lágyan és megfontoltan. Észre sem vették, hogy valaki figyeli őket, Jan azonban folyton fészkelődött és szabadulni akart, Kai azonban csak erősített a szorításon és még erősebben szorította magához.
Először Carlos-ra gondolt, majd a tegnap estére, ami Kai és közte történt. Mi ütött belé a múlt éjjel? Nem lett volna szabad megadnia magát, pláne nem úgy, hogy megígérte magának, hiába próbálkozik a fiú, nem ad neki esélyt, hogy elcsábítsa, de mégis sikerült neki. Mit gondolhat róla? Ő nem az a könnyen kapható típus. Most mit legyen? Tegyen úgy, mintha semmi sem történt volna és ne foglalkozzon vele? Vagy ha kettesben lesznek kérdezzen rá?
Nagy levegőt vett, majd miután kifújta, lenyomta a kilincset és kinyílt az ajtó. Szemben Kai állt, a falnak támaszkodva és rá várt. Nagyot nyelt. Próbált nyugodt maradni és erőt venni magán, mikor visszafordult, hogy bezárja az ajtót. A fiú mellé lépett, jelezve, hogy indulhatnak.
Kai el is indult, ő pedig igyekezett tartani vele a lépést. Ahogy haladtak, egyre erősödött benne a gondolat, hogy meg kell kérdeznie tőle miért viselkedett úgy az elmúlt éjjel és miért csábította el. Jelentett ez neki valamit egyáltalán, netán csak egy egyéjszakás kalandot szeretett volna? Meg kell tudnia. Valahol félúton járhattak, mikor nem bírta magában tartani.- Kai. - kezdte el.
- Hümm? - kérdezett vissza.
- Mi volt az tegnap este? - tette fel a lány az első kérdést, ami eszébe jutott.
- Mire gondolsz? - nézett rá kérdően.
- Arra, hogy tegnap este te és én.... - kezdte el, de a hangja elhalt.
- Csak egy ártatlan kis játék. - adta meg a választ.
Jan teljesen ledöbbent a fiú mondatától. Próbált megszólalni, de egy árva hang sem jött ki a torkán. Csak egy ártatlan játék? Ennyit jelent számára ami közöttük történt? Hogy lehet ennyire közömbös? Olyan érzése volt, mintha gyomorba vagy mellbe vágták volna. Szaggatottan szedte a levegőt és próbálta összeszedni minden erejét, hogy még többet megtudhasson a fiútól, de a kíváncsiságnak átadta a helyét a harag.
- Ártatlan játék? Neked ez csak arról szólt? Hogy képzeled, hogy csak így játszadozhatsz akárkivel? - kiabálta a fiúnak, miközben küzdött az ellen, nehogy elveszítse önuralmát.
Mikor nem kapott választ, megfordult és elindult vissza a szobája felé. Olyan düh tombolt benne, hogy képes lett volna bárkit széttépni, aki az útjába akad. Nemsokkal azelőtt, hogy a szobájához ért volna, Kai utolérte és a falnak nyomta, kezeit megragadta és felszegezte a feje fölé, hogy mozdulni se tudjon, de a fiú nem tudta, hogy ez ellene nagyon kevés.
- Eressz! - kiabálta Jan.
- Eszemben sincs. - mondta lágy, de határozott hangon.
- Azt mondtam, eressz.... - nem volt ideje befejezni a mondatot, mert Kai közben megtette a következő lépést és elhallgattatta ajkaival.
Először tiltakozott, majd amikor a fiú nem adta jelét annak, hogy el akarná engedni, lassan kezdett engedni, de csak lágyan és megfontoltan. Észre sem vették, hogy valaki figyeli őket, Jan azonban folyton fészkelődött és szabadulni akart, Kai azonban csak erősített a szorításon és még erősebben szorította magához.
2012. november 20., kedd
Vérédes Játékok 1.fejezet 4.rész
Teljesen lefagyva állt az ismerős alak előtt és nem hitt a szemének. Carlos állt előtte, aki gyerekkora óta része volt az életének. Még annak idején, kb tizenkét éves korában talált rá egy sötét utcában. Súlyos marások voltak a testén, vére lassan csorgott le a járdára. Már halálán volt, mikor megtalálta. Már abban a pillanatban különleges kapcsolat volt közöttük. Jan érezve a vér kötelékét akkor este vérével megmentette és a vérvonalába emelte, azóta elválaszthatatlanok.
Néhány perc várakozás után levette a kezét a szájáról, megragadta a csuklóját és olyan észrevétlenül ahogy csak lehetett, kiosontak a kastélyból. Átvágtak a kastélyt körülvevő erdőn, bepattantak a kocsiba és a városig meg sem álltak. Egy általuk rég ismert környékre mentek, ahol Lucian vérvonalának egy kis kolóniája élt egymással harmóniában. Az ottani egyik régi és romos templom parkjában álltak meg, ahol Carlos jelzett a környéket szemmel tartóknak, hogy minden rendben.
Az egyik falnál végre megálltak. Jan csak most kezdett magához térni a sokkból. Azt hitte csak képzelődik. A férfi mégegyszer utoljára körülnézett, majd odament hozzá és végigsimított az arcán.
- Carlos! - ölelte magához, amint ráeszmélt, hogy nem álmodik.
- Most már itt vagyok. - próbálta nyugtatni a lányt.
- Nem úgy volt, hogy Norvégiába mész? - értetlenkedett Jan.
- Te fontosabb vagy. Frank ment helyettem. - válaszolta Carlos.
Amint lazítottak az ölelésen, Jan szemében könnyek gyűltek, mert tudta, hogy Lucian felelősségre fogja vonni társát, amiért módosított a terven és inkább átadta a feladatát egyik nagybátyjának, Frank-nek. Carlos tudta mi jár a lány fejében, és készen is állt vállalni a következményét annak, hogy megtagadta, amire Lucian kérte, de csak azután, hogy itt végeztek és visszamentek Los Angeles-be. Remegő kézzel törölte le a lány könnyeit és hogy megnyugtassa egy apró és hosszú puszit lehelt a lány ajkaira. Berögzött szokás volt ez náluk, amit a vérvonalon kívüliek mindig is irigyeltek.
- Carlos, miért? - kezdte el, de a férfi rátette a mutatóujját a szájára.
- Nem Lucian az, akinek felelek. - válaszolta, majd ismét szorosan magához ölelte. - Lassan ideje lenne visszamenned, már biztos keresnek. Ha valami baj van....
- Tudom. - szakította félbe a lány.
Néhány pillanatig még nézték egymást, majd a lány elindult. Valami nagy baj készülődhet, ha Frank és a többiek megtagadták, amit Lucian kért tőlük és most akik csak tehették, itt vannak. Jó érzés volt, hogy nem kellett Hide-től függenie teljesen. A családjáért képes lenne még akár Lucian-nel is szembefordulni, ha arra lenne szükség.
Alig fordult ki az egyik háztömbből, mikor meglátta, ahogy Kai közeledik felé mosolyogva és írtó szexisen. Szinte azonnal tudta, hogy a fiú akar valamit, mert elárulta a huncut mosolya. Nem várta meg, amíg odaér, hanem azonnal futni kezdett, mert tesztelni akarta a fiút mit hajlandó megtenni azért, hogy elérje amit akar, ő pedig kiélhette a szokásos kíváncsiságát.
Kihasználta rafináltságát és rejtőzködő képességét, amit sokan úgy irigyelnek tőle, hisz mikor magányra vágyott, úgy el tudott tűnni még a családja elől is, hogy képtelenség volt megtalálni, még Carlos-nak is.
Befutott egy utcába, elrejtőzött a sötétben és várt. Kai hamarosan meg is jelent és őt kereste, ő pedig felmászott az egyik ház tetejére, hogy onnan tarthassa szemmel. Imádta, amikor az adrenalin elöntötte és ilyenkor tudta lemérni a korlátait. Kai kitartása szinte már lenyűgözte, és amikor már közel volt hozzá, gyorsan tovább állt, a fiú nemsokkal volt lemaradva tőle.
- Bújj elő. - csalogatta Kai a lányt.
- Keress meg. - mondta játékosan.
- Gyere elő vagy különben... - fenyegetőzött Kai.
- Különben mi lesz? - incselkedett vele a lány.
A közelből egy fiatal nő sikítása hallatszott, majd mindent betöltött a friss vér bódítóan édes illata. Jan képtelen volt megállni, hogy ne eredjen a nyomába. Mikor odaért egy vámpírt látott a nő felé tornyosulni, aki össze-vissza karmolta és harapta szegényt. Hagyta, hogy elöntse a harag és rátámadott a férfire, majd intett a nőnek, hogy fusson. Miután magukra maradtak, Jan egyetlen mozdulattal lyukat ütött a vámpír mellkasába, kivette a szívét és az utolsó cseppig is kiszívta a benne lévő vért.
Mielőtt magához tért volna a bódulatból, Kai már el is kapta. A falnak szorította, kezeit felnyomta a feje fölé és olyan közel hajolt, amennyire csak tudott. Néhány pillanatig mélyen egymás szemébe néztek, majd egymásnak estek. Ajkaik egymásba martak, testüket pedig nem lehetett megállítani. Hangos nyögések hagyták el a szájukat, mikor Kai végre mélyen a lányban volt. Kai ajkai levándoroltak a lány szájáról a nyakára. Úgy megszívta érzékeny bőrét, hogy kiserkent a vére, ő pedig örömmel nyalogatta le minden cseppjét. Idővel egyre halkuló nyögések töltötték meg az elhagyatott kis utcát.
Miután végeztek, Jan-nek arra sem volt ereje, hogy a saját lábán sétáljon, csak hagyta, hogy Kai az ölébe vegye és néhány perc múlva beüljenek a kocsiba. Halványan még érzékelte, ahogy a fiú befekteti az ágyba, majd megadta magát az álomnak és minden zaj megszűnt körülötte.
Néhány perc várakozás után levette a kezét a szájáról, megragadta a csuklóját és olyan észrevétlenül ahogy csak lehetett, kiosontak a kastélyból. Átvágtak a kastélyt körülvevő erdőn, bepattantak a kocsiba és a városig meg sem álltak. Egy általuk rég ismert környékre mentek, ahol Lucian vérvonalának egy kis kolóniája élt egymással harmóniában. Az ottani egyik régi és romos templom parkjában álltak meg, ahol Carlos jelzett a környéket szemmel tartóknak, hogy minden rendben.
Az egyik falnál végre megálltak. Jan csak most kezdett magához térni a sokkból. Azt hitte csak képzelődik. A férfi mégegyszer utoljára körülnézett, majd odament hozzá és végigsimított az arcán.- Carlos! - ölelte magához, amint ráeszmélt, hogy nem álmodik.
- Most már itt vagyok. - próbálta nyugtatni a lányt.
- Nem úgy volt, hogy Norvégiába mész? - értetlenkedett Jan.
- Te fontosabb vagy. Frank ment helyettem. - válaszolta Carlos.
Amint lazítottak az ölelésen, Jan szemében könnyek gyűltek, mert tudta, hogy Lucian felelősségre fogja vonni társát, amiért módosított a terven és inkább átadta a feladatát egyik nagybátyjának, Frank-nek. Carlos tudta mi jár a lány fejében, és készen is állt vállalni a következményét annak, hogy megtagadta, amire Lucian kérte, de csak azután, hogy itt végeztek és visszamentek Los Angeles-be. Remegő kézzel törölte le a lány könnyeit és hogy megnyugtassa egy apró és hosszú puszit lehelt a lány ajkaira. Berögzött szokás volt ez náluk, amit a vérvonalon kívüliek mindig is irigyeltek.
- Carlos, miért? - kezdte el, de a férfi rátette a mutatóujját a szájára.
- Nem Lucian az, akinek felelek. - válaszolta, majd ismét szorosan magához ölelte. - Lassan ideje lenne visszamenned, már biztos keresnek. Ha valami baj van....
- Tudom. - szakította félbe a lány.
Néhány pillanatig még nézték egymást, majd a lány elindult. Valami nagy baj készülődhet, ha Frank és a többiek megtagadták, amit Lucian kért tőlük és most akik csak tehették, itt vannak. Jó érzés volt, hogy nem kellett Hide-től függenie teljesen. A családjáért képes lenne még akár Lucian-nel is szembefordulni, ha arra lenne szükség.
Alig fordult ki az egyik háztömbből, mikor meglátta, ahogy Kai közeledik felé mosolyogva és írtó szexisen. Szinte azonnal tudta, hogy a fiú akar valamit, mert elárulta a huncut mosolya. Nem várta meg, amíg odaér, hanem azonnal futni kezdett, mert tesztelni akarta a fiút mit hajlandó megtenni azért, hogy elérje amit akar, ő pedig kiélhette a szokásos kíváncsiságát.
Kihasználta rafináltságát és rejtőzködő képességét, amit sokan úgy irigyelnek tőle, hisz mikor magányra vágyott, úgy el tudott tűnni még a családja elől is, hogy képtelenség volt megtalálni, még Carlos-nak is.
Befutott egy utcába, elrejtőzött a sötétben és várt. Kai hamarosan meg is jelent és őt kereste, ő pedig felmászott az egyik ház tetejére, hogy onnan tarthassa szemmel. Imádta, amikor az adrenalin elöntötte és ilyenkor tudta lemérni a korlátait. Kai kitartása szinte már lenyűgözte, és amikor már közel volt hozzá, gyorsan tovább állt, a fiú nemsokkal volt lemaradva tőle.
- Bújj elő. - csalogatta Kai a lányt.
- Keress meg. - mondta játékosan.
- Gyere elő vagy különben... - fenyegetőzött Kai.
- Különben mi lesz? - incselkedett vele a lány.
A közelből egy fiatal nő sikítása hallatszott, majd mindent betöltött a friss vér bódítóan édes illata. Jan képtelen volt megállni, hogy ne eredjen a nyomába. Mikor odaért egy vámpírt látott a nő felé tornyosulni, aki össze-vissza karmolta és harapta szegényt. Hagyta, hogy elöntse a harag és rátámadott a férfire, majd intett a nőnek, hogy fusson. Miután magukra maradtak, Jan egyetlen mozdulattal lyukat ütött a vámpír mellkasába, kivette a szívét és az utolsó cseppig is kiszívta a benne lévő vért.
Mielőtt magához tért volna a bódulatból, Kai már el is kapta. A falnak szorította, kezeit felnyomta a feje fölé és olyan közel hajolt, amennyire csak tudott. Néhány pillanatig mélyen egymás szemébe néztek, majd egymásnak estek. Ajkaik egymásba martak, testüket pedig nem lehetett megállítani. Hangos nyögések hagyták el a szájukat, mikor Kai végre mélyen a lányban volt. Kai ajkai levándoroltak a lány szájáról a nyakára. Úgy megszívta érzékeny bőrét, hogy kiserkent a vére, ő pedig örömmel nyalogatta le minden cseppjét. Idővel egyre halkuló nyögések töltötték meg az elhagyatott kis utcát.
Miután végeztek, Jan-nek arra sem volt ereje, hogy a saját lábán sétáljon, csak hagyta, hogy Kai az ölébe vegye és néhány perc múlva beüljenek a kocsiba. Halványan még érzékelte, ahogy a fiú befekteti az ágyba, majd megadta magát az álomnak és minden zaj megszűnt körülötte.
2012. november 19., hétfő
Vérédes Játékok 1.fejezet 3.rész
Arra ébredt, hogy kopogtatnak az ajtaján. Az óra este tízet mutatott. Alig van húsz perce van, hogy összeszedje magát és csatlakozzon a többiekhez. Gyorsan átöltözött, megfésülködött és az ajtóhoz ment, hogy kinyithassa. Mikor az ajtó kinyílt, Chanyeol és néhány lány állt előtte.
- Hello, szép hölgy. - integetett neki a fiú.
- Hello. - nézett rá kérdően.
- Csak elkísértem a lányokat, de már megyek is. - köszönt el tőle.
A fiú által említett lányok alaposan megnézték őt maguknak. Szerintük pont alkalomhoz illően volt felöltözve, de a haját feltűzték, hogy mégjobban hozzáadjanak a lány által keltett hatáshoz. Míg az utolsó simításokat végezték rajta, ő gondolatban azon a csókon járt, amit nem olyan régen Kai-tól kapott, mikor felvitte hozzá a csomagokat. Belepirult az emlékekbe. Nem! Az nem lehet, hogy máris szerelmes! Sokkal inkább a nyugodtabb és kedvesebb Chanyeol-t tudta elképzelni, mint szeretőt. Akkor miért jár mégis Kai-on az esze?
Arra lett figyelmes, hogy ismét magára hagyják. Eszébe jutott, hogy a fiú maradandó nyomot hagyott a nyakán, mikor megszívta azt, így kivett a táskájából egy termoszt és belekortyolt. Képtelen volt visszafogni magát, kis híján a folyadék felét itta meg, de még szerencsére időben állt meg. Valószínűleg Kai csak azért tudta elcsábítani, mert szomjas volt és az ő állapotában olyankor bármi megtörténhet. Most már sokkal jobban érezte magát és a gyengesége is elmúlt.
Készen állt a vacsorára és a lilás folt is eltűnt a nyakáról. Még egyszer sóhajtott és elindult az ajtó felé. Mikor kinyitotta, egy ismeretlen fiú várta őt. Hihetetlenül bizalomgerjesztő aura vette őt körül és amikor kilépett, elmosolyodott és meghajolt. Ő is ugyanígy tett. Miután bezárta az ajtót, a srác felkínálta a karját, hogy megkarolhassa, amit egy édes mosollyal díjazva el is fogadott. Egy rövid ideig csendben mentek, majd végül kísérője megszólalt.
- Igazán csinos ma este, kisasszony. - dícsérte meg a fiú.
- Köszönöm. - mosolyodott el.
- A nevem Kris és állok bármikor szolgálatára. - mondta.
- Én Jan vagyok és vigyázz mit ígérsz. - nevetett, miután bemutatkoztak egymásnak.
Ez a fiú annyira más volt. Sokkal kedvesebb és udvariasabb, mint akikkel eddig találkozott, bár Chanyeol-lal nem sokat beszélt.
Egészen az ebédlőig csak mosolyogtak egymásra, nem csoda, hiszen még eddig nem is találkoztak, de nem is volt rá szükség. Enélkül is megértették egymást. Mikor az ajtó kinyílt, egy idősebb férfi jelentette be őket, hogy megérkeztek a vacsorára. Amint beléptek, mindenki meghajolt előtte. Már gyerek korában meg kellett szoknia ezt a bánásmódot, hiába volt ellenére. Ő is meghajolt. A fiúk közül kevesen tudták ki is ő valójában.
Kris kihúzta a széket az asztal másik oldalán, a mesterükkel szemben és beljebb tolta, miután helyet foglalt, majd leült a bal oldalára. A jobb oldalán legnagyobb meglepetésére Chanyeol ült. A klán fejének jobbján Kai, balján Suho, és a többiek ültek. Végigmérte mindegyiket.
Kai ugyanazokkal a vággyal teli szemekkel nézett rá, mint korábban, mégis igyekezett leplezni és érdeklődve figyelte mesterük arcát nem-e veszi észre, de az csak csendben nézte a fiúkat. Néhány pillanat múlva könnyen elszakadt a fiú szemeinek égető vonzásától és inkább a mellette ülő két fiúra koncentrált.
Chanyeol feltűnés mentesen figyelte a lány minden mozdulatát. Teljesen magával ragadta a kisugárzása, nem csoda, hisz a Hatcher klán tagjai mindenkit elbűvölnek. Szerette volna megtudni mire gondol éppen, de még mielőtt megszólalhatott volna, a lány megfogta a kezét az asztal alatt és alig láthatóan intett, hogy nem jött még el az ideje ennek. A lány tudja mire gondol vagy mit akar tenni? Ez hogy lehetséges? Csak egyetlen módon, mégpedig akkor, ha ő is olyan, mint ők.
- Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat. - mondta a férfi.
- Régen találkoztunk, Hide. - mosolygott a lány.
- Tíz év hosszú idő. - kacsintott rá.
- Miért engem hívtál és nem Lucian-t? - tért a lényegre Jan.
- Mert szükségem van a segítségedre. - mondta ezúttal komoly hangon.
Mindenki a férfire nézett, de nem mondtak semmit. Chanyeol szemei elkerekedtek, amint meglátta a lány arcán a magabiztos mosolyt. Tudni akarta ki ez a lány és mi köze van a mesterükhöz, mégsem mert megszólalni, mert félt, hogy később felelnie kellesz érte.
- Hadd mutassam be a fiúkat.A jobb oldalamon Kai, mellette Baekhyun, Sehun, Lay, Tao. A bal oldalamon Suho, Luhan, Chen, Do, és Xiumin. Chanyeol-t és Kris nyilván már ismered. - sorolta fel őket a férfi.
A férfi intett a komornyiknak, aki pincéreket bevezényelve szolgálták fel az ételeket. Az előétel egy finom zöldségleves volt, ami után mind elégedetten sóhajtottak fel. A főétel egy omlós és nagyon ízletes pecsenye volt, egy mesés salátával és a desszert egy ínycsiklandó krémes süti, gyümölcsszósszal és gyümölcsdarabokkal a tetején.
A vacsora után mindannyian elégedetten és jól lakottan ültek tovább. A férfi ismét intett a komornyiknak, mire az a pincérekkel néhány kancsóval és pohárral tért vissza és miután felszolgálták, visszavonultak a konyhába, hogy ők nyugodtan megihassák. Amint megérezte az ital illatát, nem teketóriázott sokat és azonnal belekortyolt. Hiányzott neki ez az íz. A vér édes íze. Együtt élvezték ki minden cseppjét pont úgy, ahogy otthon is tették.
Nemsokkal azután hogy mindennel végeztek, a férfi elbúcsúzott tőle és visszavonult, hogy felfrissítse magát, mielőtt elhagyja estére a kastélyt. Chanyeol és Kris kísérték vissza a lányt a szobájába, hogy átöltözhessen valami kényelmesebbe, mivel a vörös hajú srác titkon tervezett valamit csak kettőjüknek. Udvariasan elbúcsúztak tőle, ő pedig bement a szobájába.
Kis idő múlva már készen is állt az esti felfedező útra, hogy bebarangolhassa a kastély minden egyes zugát. Halkan nyitotta ki az ajtaját és olyan halkan surrant ki, amennyire csak tudott egy ódon kastélyban. A folyosókat járta be először, minden centiméterét rögzítve agyában, hátha futnia kell, nehogy eltévedjen. Gondolatai teljesen elterelődtek a folyosók unalmas hangulatáról és inkább csak a fiúkra gondolt. Bárcsak Kai vagy Chanyeol ott teremne a semmiből, hogy néhány gyengéd csókot lopva vezesse vissza a szobájába vagy vinné ki a kertbe a falak közül.
Ahogy közeledett az egyik elágazáshoz, észre sem vette, hogy figyelik. Egyik legrosszabb tulajdonsága az volt, ha egyedül volt és nem fenyegette veszély, mélyen a gondolataiba merült. Hirtelen egy kar nyúlt ki érte, húzta be a sötétbe és egy tenyér tapasztotta be a száját, megakadályozva abban, hogy egy hangot is kiadjon a száján. Kikerekedtek a szemei, ahogy meglátta maga előtt az ismerős arcot.
- Hello, szép hölgy. - integetett neki a fiú.
- Hello. - nézett rá kérdően.
- Csak elkísértem a lányokat, de már megyek is. - köszönt el tőle.
A fiú által említett lányok alaposan megnézték őt maguknak. Szerintük pont alkalomhoz illően volt felöltözve, de a haját feltűzték, hogy mégjobban hozzáadjanak a lány által keltett hatáshoz. Míg az utolsó simításokat végezték rajta, ő gondolatban azon a csókon járt, amit nem olyan régen Kai-tól kapott, mikor felvitte hozzá a csomagokat. Belepirult az emlékekbe. Nem! Az nem lehet, hogy máris szerelmes! Sokkal inkább a nyugodtabb és kedvesebb Chanyeol-t tudta elképzelni, mint szeretőt. Akkor miért jár mégis Kai-on az esze?
Arra lett figyelmes, hogy ismét magára hagyják. Eszébe jutott, hogy a fiú maradandó nyomot hagyott a nyakán, mikor megszívta azt, így kivett a táskájából egy termoszt és belekortyolt. Képtelen volt visszafogni magát, kis híján a folyadék felét itta meg, de még szerencsére időben állt meg. Valószínűleg Kai csak azért tudta elcsábítani, mert szomjas volt és az ő állapotában olyankor bármi megtörténhet. Most már sokkal jobban érezte magát és a gyengesége is elmúlt.
Készen állt a vacsorára és a lilás folt is eltűnt a nyakáról. Még egyszer sóhajtott és elindult az ajtó felé. Mikor kinyitotta, egy ismeretlen fiú várta őt. Hihetetlenül bizalomgerjesztő aura vette őt körül és amikor kilépett, elmosolyodott és meghajolt. Ő is ugyanígy tett. Miután bezárta az ajtót, a srác felkínálta a karját, hogy megkarolhassa, amit egy édes mosollyal díjazva el is fogadott. Egy rövid ideig csendben mentek, majd végül kísérője megszólalt.
- Igazán csinos ma este, kisasszony. - dícsérte meg a fiú.
- Köszönöm. - mosolyodott el.
- A nevem Kris és állok bármikor szolgálatára. - mondta.
- Én Jan vagyok és vigyázz mit ígérsz. - nevetett, miután bemutatkoztak egymásnak.
Ez a fiú annyira más volt. Sokkal kedvesebb és udvariasabb, mint akikkel eddig találkozott, bár Chanyeol-lal nem sokat beszélt.
Egészen az ebédlőig csak mosolyogtak egymásra, nem csoda, hiszen még eddig nem is találkoztak, de nem is volt rá szükség. Enélkül is megértették egymást. Mikor az ajtó kinyílt, egy idősebb férfi jelentette be őket, hogy megérkeztek a vacsorára. Amint beléptek, mindenki meghajolt előtte. Már gyerek korában meg kellett szoknia ezt a bánásmódot, hiába volt ellenére. Ő is meghajolt. A fiúk közül kevesen tudták ki is ő valójában.
Kris kihúzta a széket az asztal másik oldalán, a mesterükkel szemben és beljebb tolta, miután helyet foglalt, majd leült a bal oldalára. A jobb oldalán legnagyobb meglepetésére Chanyeol ült. A klán fejének jobbján Kai, balján Suho, és a többiek ültek. Végigmérte mindegyiket.
Kai ugyanazokkal a vággyal teli szemekkel nézett rá, mint korábban, mégis igyekezett leplezni és érdeklődve figyelte mesterük arcát nem-e veszi észre, de az csak csendben nézte a fiúkat. Néhány pillanat múlva könnyen elszakadt a fiú szemeinek égető vonzásától és inkább a mellette ülő két fiúra koncentrált.
Chanyeol feltűnés mentesen figyelte a lány minden mozdulatát. Teljesen magával ragadta a kisugárzása, nem csoda, hisz a Hatcher klán tagjai mindenkit elbűvölnek. Szerette volna megtudni mire gondol éppen, de még mielőtt megszólalhatott volna, a lány megfogta a kezét az asztal alatt és alig láthatóan intett, hogy nem jött még el az ideje ennek. A lány tudja mire gondol vagy mit akar tenni? Ez hogy lehetséges? Csak egyetlen módon, mégpedig akkor, ha ő is olyan, mint ők.
- Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat. - mondta a férfi.
- Régen találkoztunk, Hide. - mosolygott a lány.
- Tíz év hosszú idő. - kacsintott rá.
- Miért engem hívtál és nem Lucian-t? - tért a lényegre Jan.
- Mert szükségem van a segítségedre. - mondta ezúttal komoly hangon.
Mindenki a férfire nézett, de nem mondtak semmit. Chanyeol szemei elkerekedtek, amint meglátta a lány arcán a magabiztos mosolyt. Tudni akarta ki ez a lány és mi köze van a mesterükhöz, mégsem mert megszólalni, mert félt, hogy később felelnie kellesz érte.
- Hadd mutassam be a fiúkat.A jobb oldalamon Kai, mellette Baekhyun, Sehun, Lay, Tao. A bal oldalamon Suho, Luhan, Chen, Do, és Xiumin. Chanyeol-t és Kris nyilván már ismered. - sorolta fel őket a férfi.
A férfi intett a komornyiknak, aki pincéreket bevezényelve szolgálták fel az ételeket. Az előétel egy finom zöldségleves volt, ami után mind elégedetten sóhajtottak fel. A főétel egy omlós és nagyon ízletes pecsenye volt, egy mesés salátával és a desszert egy ínycsiklandó krémes süti, gyümölcsszósszal és gyümölcsdarabokkal a tetején.
A vacsora után mindannyian elégedetten és jól lakottan ültek tovább. A férfi ismét intett a komornyiknak, mire az a pincérekkel néhány kancsóval és pohárral tért vissza és miután felszolgálták, visszavonultak a konyhába, hogy ők nyugodtan megihassák. Amint megérezte az ital illatát, nem teketóriázott sokat és azonnal belekortyolt. Hiányzott neki ez az íz. A vér édes íze. Együtt élvezték ki minden cseppjét pont úgy, ahogy otthon is tették.Nemsokkal azután hogy mindennel végeztek, a férfi elbúcsúzott tőle és visszavonult, hogy felfrissítse magát, mielőtt elhagyja estére a kastélyt. Chanyeol és Kris kísérték vissza a lányt a szobájába, hogy átöltözhessen valami kényelmesebbe, mivel a vörös hajú srác titkon tervezett valamit csak kettőjüknek. Udvariasan elbúcsúztak tőle, ő pedig bement a szobájába.
Kis idő múlva már készen is állt az esti felfedező útra, hogy bebarangolhassa a kastély minden egyes zugát. Halkan nyitotta ki az ajtaját és olyan halkan surrant ki, amennyire csak tudott egy ódon kastélyban. A folyosókat járta be először, minden centiméterét rögzítve agyában, hátha futnia kell, nehogy eltévedjen. Gondolatai teljesen elterelődtek a folyosók unalmas hangulatáról és inkább csak a fiúkra gondolt. Bárcsak Kai vagy Chanyeol ott teremne a semmiből, hogy néhány gyengéd csókot lopva vezesse vissza a szobájába vagy vinné ki a kertbe a falak közül.
Ahogy közeledett az egyik elágazáshoz, észre sem vette, hogy figyelik. Egyik legrosszabb tulajdonsága az volt, ha egyedül volt és nem fenyegette veszély, mélyen a gondolataiba merült. Hirtelen egy kar nyúlt ki érte, húzta be a sötétbe és egy tenyér tapasztotta be a száját, megakadályozva abban, hogy egy hangot is kiadjon a száján. Kikerekedtek a szemei, ahogy meglátta maga előtt az ismerős arcot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







